Kiváló lehetőség az egyetem mellett

Sok fiatalt nyomja az a probléma, hogy bár folyamatban vannak az egyetemi tanulmányok, szeretnének dolgozni, pénzt keresni, kezdeni valamit magukkal. Miért? Azért, mert szeretnék, ha lenne olyan bevételük, amit magukra fordíthatnak, ami nem a mindennapi szükségletekre megy el.

Én magam is így voltam ezzel. Bár nagyon szeretem azt a szakterületet, amit jelenleg is tanulok az egyetemen, azt éreztem, hogy nem bízhatok csupán ebben. Kell, hogy legyen egy másik láb, amin stabilan tudok állni, ami bevételt hoz az egyetemi és a felnőtt éveim alatt is. Nekem nyilván szerencsém volt, hiszen nem kellett sokat keresnem, mert ez a lehetőség már ott volt a családban. Ott volt előttem egy példa, hogy lehet nagyon ideális pénzre szert tenni, akár iskola mellett is. Így hát belevágtam, és nem bántam meg. Sőt!

Ugyanakkor sok fiatalnak szúrja az a szemét, hogy ők nagyon motiváltak, hogy dolgozzanak, de nagyon kevés az olyan munkahely, ahol magadnak oszthatod be a munkaidőt és emellett olyan pénzt kapsz, amiből jól fenntudod tartani a megfelelő életszínvonalat. Ezzel szintén egyet tudtam érteni. Nem akartam úgy dolgozni, hogy az iskola rovására menjen. Nem akartam úgy dolgozni, hogy ne legyen semmilyen szabadidőm. Erre pedig szintén kiváló lehetőségnek bizonyult a DXN. 

De talán a legjobb dolog, amit ez a lehetőség magában rejt, az a stabilitás és a hosszútávúság. Itt nem hónapokban vagy években kell gondolkodni. A DXN-nél egy életre találhatsz magadnak biztos bevételi forrást. Számomra nem kérdés, hogy megérte e. A kérdés sokkal inkább az, hogy te is hasonlóan gondolkodsz e? 

Mennyit lehet keresni a DXN-nel?

Ebben a bejegyzésben egy olyan témakört fogok érinteni, amelyre nagyon sok érdeklődő és újonnan belépett tag kíváncsi. Kezdetben, amikor először találkoztam a DXN-nel, akkor én is kíváncsian kérdezgettem a hozzám közel álló vezetőket, hogy mennyit lehet ezzel a lehetőséggel keresni? Szerencsére azóta megkaptam és meg is tapasztaltam a választ a kérdéseimre.

Ugyanakkor az én helyzetem rendkívül előnyös volt, hiszen sokkal előbb (családon belül) tapasztalhattam meg a DXN pénzügyi lehetőségeit, mint ahogy elkezdtem volna vele foglalkozni. Azáltal pedig, hogy nekem egy nagyon közvetlen tapasztalatom volt, nem volt kérdés számomra egy pillanatra sem, hogy megéri e a DXN-nel foglalkozni. 

A DXN-nél az a nagyszerű, hogy abszolút teljesítményen alapuló bónuszrendszer van. Vagyis, ha te sokat és hatékonyan dolgoztál, akkor nagyon sok pénzt tudsz keresni, ugyanakkor ha nem tudtál vagy nem akartál vele dolgozni, akkor kevesebb pénz üti a markod. De, hogy ez mit is jelent a számok nyelvén? Ismerek olyan vezetőket a DXN-nél, akiknek a hó végén bőven 7 számjegyű összeg kerül ki a bónuszelszámolásnál. Ugyanakkor ismerek olyan tagokat, akiknek ez az összeg pár tízezer forint, de ők nem is feltétlenül foglalkoznak vele üzlet szerűen. Végül pedig ismerek olyan “hálózatépítőket” is, akik nem dolgoznak aktívan, de az egykor beregisztrált munkatársaik olyan aktivitással dolgoznak, hogy nagyon sok pénzt keresnek nekik. Ettől is szép a DXN. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kell dolgozni, de ha néha szerencséd van, vagy jó partnert találsz magadnak jókor, akkor az nagyon kifizetődő lehet számodra.

Egy dolgot tudni kell! Nincs könnyű pénz. Meg kell dolgozni a pénzért, de egy idő után pont a befektetett munkád miatt válik ez a pénz könnyűvé. Ugyanis a fogyasztóid garantáltan meglesznek elégedve a termékkel, ami újabb és újabb bevételt hozhat minden hónapban. Egy dolog biztos! Én leírhatatlanul boldog és hálás vagyok, hogy bekopogtatott hozzánk ez a lehetősége, mert teljesen megváltoztatta az életünket. 🙂