Újabb jutalomút a láthatáron

Bár már egy ideje lehetett tudni, hogy a következő jutalomútját a DXN Malajziába szervezi az európai üzletépítőknek, de mára már letisztult a pontos időpont és program. Fantasztikus belegondolni, hogy 2018 májusában már a 6. ingyenes nyaraláson vehetek majd részt, amivel a DXN jutalmazza meg a dolgozóit.

Három luxushajóút a földközi tengeren és két fantasztikus Dubai utazás után Malajziában ismét egy luxushajón csodálhatjuk meg az ország legcsodálatosabb városait. De ami még ennél is izgalmasabb, az nem más, mint az ezt megelőző 25. születésnapi rendezvénye a cégnek, amire szintén meginvitálja az európai vezetőket.

Hihetetlen, hogy mennyi élményt és emléket nyújtott a DXN ezen jutalomútak alkalmával. De hogy mi az, ami ennél is csodásabb? Az, hogy még nagyon az elején járok az utamnak és tudom, hogy ennél sokkal több élmény vár még rám. Nem hangzik rosszul, ugye? Te is belekóstolhatsz! 😉

Kávé nekem, kávé másoknak

Nagyon sokszor gondolkodtam azon, hogy mit is jelent az embereknek a kávé, mint az egyik legnépszerűbb élelmiszeripari termék. Minden ember számára mást és mást jelent, de egy valami mindenkinél megegyezik. Még pedig az, hogy egy ember napjából sem maradhat ki.

Gondolkodtam hát, hogy vajon mit is jelenthet az embereknek a kávé:

  • Napkezdet
  • Éberség
  • Finom íz
  • Szokás
  • Egy találkozó
  • Pihenés

Ugyanakkor vagyunk egy páran, akiknek teljesen más jut eszébe egy csésze kávéról. Ez akár lehet azért is, mert kávéval foglalkozunk, de lehet azért is, mert számos olyan dolgot rejt magában a mi kávénk, amikről sokan nem is tudnak.

 

De hogy mit is jelent számomra a MI kávénk?

  • Egészséget
  • Pénzügyi függetlenséget
  • Utazásokat
  • Lehetőségek tárházát
  • Szabadságot

Persze nem mondom, hogy a fentebb leírt jellemzők rám nem vonatkoznak, de számomra abszolút az utóbbiak a mérvadók. De, hogy mi ebben a fantasztikus? Az, hogy ezeket jellemzőket mindenki a saját magáénak tudhatja. Hogy mit is kell ehhez tenned? Cseréld le a kávédat! 🙂

Munka vagy Hobby?

A cím láttán talán egyértelműnek tűnik a válasz, ha mondjuk a kettő között választani kellene, de mi van akkor, ha e két tevékenység egy és ugyanaz az ember életében? Az ilyen esetekben szokták azt mondani, hogy óriási mázlista, ha valaki olyan munkahelyen dolgozik, ami a hobby-ja is, és amit szívesen, szenvedéllyel csinál.

Örömmel mondhatom, hogy én a DXN-ben megtaláltam ezt. Egyfelől munka, hiszen ahhoz, hogy megtudjak élni belőle, dolgozni kell, de másrészről pedig hobby is, hiszen örömmel és szenvedéllyel csinálom, ráadásul nem köt sehova, így bárhol végezhetem. Így volt ez nyáron is! Nagy örömmel tölt el, hogy egész nyáron a Balatonon tudtam élvezni a forró napokat és nagyon kényelmes körülmények között tudtam végezni a munkámat is. Sokszor elgondolkodtam, hogy valójában mekkora lehetőség is van a kezünkben, amivel sok sok ember tudná hasonlóan élvezni nem csak a nyarakat, hanem az egész évet. De az is eszembe jutott, hogy miért érném be ennyivel? Miért ne lehetne ettől sokkal jobb?

Így hát újabb és újabb célok kitűzésével és azok megvalósításával biztos vagyok benne, hogy jövőre még jobb lesz a nyaram és ezáltal az egész életem. De, hogy minek is köszönhetem ezt? Egy olyan cégnek, amely sok szeretettel adná meg akár NEKED is ezt a lehetőséget. Hogy melyik ez a cég? Egyszerű, a DXN!

Irány Malájzia!

DXN Malajzia promócióSoha nem látott programot hirdetett a DXN a dolgozói számára. A program főattrakciója nem más, mint a DXN 25. születésnapja Maláziába, amelyre a cég minden fogyasztót és üzletépítőt meghív. Az utazás még 5 csodálatos napot foglal magában, amit a résztvevők fantasztikus körülmények között tölthetnek el Malájzia csodálatos helyein.

A programban van városnézés, tengerparti pihenés, DXN gyár és farmlátogatás és még számos felejthetetlen program. De hogy mi az igazán jó ebben a programban? Az, hogy bárki megcsinálhatja! Lehetsz te újonnan regisztrált vagy régi tag akkor is lehetőséged van kijutni.

A kijutás feltételei pedig nagyon egyszerűen teljesíthetők, hiszen nem kell más csak találni 8 hónap alatt, 2 olyan embert, aki szintén el akar utazni Malájziába.

A részletekért nyugodtan keress meg, mert ez tényleg egy kihagyhatatlan lehetőség! Egy biztos én ott leszek és nagyon remélem, hogy VELED lesz rá lehetőségem! 😉

DXN Malajzia promócióDXN Malajzia promóció

Pénzügyi függetlenség és szabadság a DXN segítségével

Hétvégén ünnepelte hazánkban a 8. születésnapját a DXN és ezt az alkalmat meglovagolva került megrendezésre az 1. DXN Csúcstalálkozó, ahol a világ aktív DXN hálózatépítői gyűltek össze Budapesten, a Millenárison.

Elképesztő motivációval bírtak az előadások, amelyeket a “krémek krémje” a DXN cég leges legsikeresebb üzletépítői tartottak számunkra. Bámulatos, hogy milyen fantasztikus minőségben élnek azok az emberek, akik kitartóak voltak, hittek a DXN víziójában és megvalósították álmaikat. Már magában a megjelenésük és a jelenlegi életmódjuk bemutatása is hatalmas meggyőzőerővel bírtak, de látva azt a víziót, amit a következő 10-15 évre előrevetítettek az még inkább meggyőzött abban, hogy a DXN a tökéletes üzlet számomra.

Nincs még egy olyan üzlet, amit mindenféle pénzügyi befektetést nélkül, akár otthonról a szobádból is csinálhatsz a világ bármely pontján.

Ezek az emberek már nem tudják, hogy mennyi pénz van a számlájukon, bejárták a világ minden pontját és luxus körülmények között élnek. Ha akarják, akkor Dubaiban vagy Balin esetleg a Maldív-szigeteken. Egy biztos az anyagiakon nem múlik semmi!

Ezen a hétvégén elhatároztam, hogy én is hasonló minőségben szeretnék élni, és ezt a DXN megvalósíthatja számomra. Lenne kedved velem tartani? Minden csak egy döntés kérdése! 🙂

 

DXN a SporTFever-en

Jövő hét csütörtökön kerül megrendezésre immáron 5. alkalommal a Testnevelési Egyetem saját sportnapja, a SporTFever. Két szempontból is fontos ez számomra. Egyrészt idén mint szervező veszek részt a sportnapon, másrészt pedig mint szponzor leszek jelen az eseményen.

ganodermasiker.huUgyanis idén a DXN is megmutatja magát az eseményen és várja a kedves érdeklődőket ingyen kávéval és jó hangulattal. Ha érdekel, hogy mi is DXN vagy csak innál egy finom egészséges kávét, akkor várunk sok szeretettel, na meg rengeteg sportprogrammal. Gyere el, mert tényleg megéri, már csak azért is, mert a kávézók között egy doboz ingyen kávét sorsolunk ki az esemény végén.

Egy szó, mint száz: Várunk titeket a SporTFever-en, május 18-án reggel 10 órától, délután 15 óráig Budapesten, a Testnevelési Egyetem campusán! 🙂

7 nap, 7 kedvenc termék – 4: Oroszlánsörény tabletta

Ezt a bejegyzéssorozatot azért írom meg, mert sokan nem igazán ismerik a termékeket, nem igazán tudják, hogy melyik termék miért jó, miért különleges. Ezt a problémát igyekszem orvosolni ezzel a szubjektív termékbemutató sorozattal. Lássuk hát az én személyes kedvenceimet!

DXN Oroszlánsörény tabletta (Lion’s Mane)

ganodermasiker.huA kávék után térjünk át a táplálékkiegészítőkre, hiszen azokból is nagyon széles skálán választhat magának a vásárló. Az én egyik kedvenc táplálékkiegészítő tablettám, a DXN Lion’s Mane, amely egy  rendkívül tápláló és értékes növény, melyet Kínában és Japánban sok száz éve ismernek. Szinte az összes fontos aminosavat tartalmazza, emellett tápanyagokban, ásványi anyagokban, poliszacharidokban, adenozinban, hericenonokban, erinacinekben és fehérjében gazdag. Az oroszlánsörény nagy segítség az idegrendszernek, és kiválóan támogatja az agyi működést. Számomra egy-egy vizsgaidőszakban rendkívül nagy segítség, hiszen érezhetően jobban fog az agyam egy egész napos tanulás alkalmával. Ráadásul az elért eredményeim is ezt támasztják alá. 😉

Ezen kívül az Oroszlánsörény gomba nagyban gátolja az időskori elbutulást, ami egy fontos szempont a mai gyógyszer központú világunkban, hiszen a rengeteg gyógyszer, amit az orvosok felírnak hozzájárulnak ehhez a problémához. A szellemi tevékenység mellett, az emésztést is segíti a benne lévő rengeteg tápanyag által. Egy szó, mint száz, tapasztalataim alapján bátran mondhatom, hogy ha akarnék se tudnék jobb táplálékkiegészítőt beszerezni a vizsgaidőszakra. 🙂